Veszteség

…..átéltem én is, a legrosszabb a világon. A mi kultúránkban egyszerűen nem elfogadott a halál. Valószínüleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy amikor egy szerettünket veszítjük el, kiborulunk. Kiborulunk?? Nem….egyszerűen érezzük azt a fájdalmat ott középen, igen a szívünkben. Nyom, fáj, nem múlik, kibírhatatlan. Mivel lehet ilyenkor segíteni? Semmivel…..tényleg csak az idő hozza meg a fájdalom szünését. Ami marad az a hiány, hiánya a szeretett embernek, lénynek, aki már nincs közöttünk. Sokat gondolkodtam azon, ha lehetne elbúcsúzni, még egyszer látni, átölelni…..de nem, nem lenne jó. Újabb búcsúzás, ami végleges….átélni megint. Egy borzalmat átélni nem kell többször, elég egyszer átélni aki elment….

Mindig azt mondják, légy erős! Erős, hogy a francba? Miért, minek? Majd jobban leszek idővel…. Egyszerűen az ember képtelen erre. Igénybe veheti mások segítségét is, de idővel rájon, hogy csak maga tudja ezt az egészet feldolgozni.

Van kultúra, ahol mint egy lakodalomban ünnepelnek, van ahol a halottakkal élnek egy fedél alatt, évente rituálisan “letisztogatják őket”. Én nagyon nyitott vagyok és elfogadó, de ezt nem tudom elképzelni. Abban a kultúrában születve sem….amikor szólni akarnál hozzá, felhívni, odabújni, de már nincs….akkor nekem az nem vígasz, hogy máshol van. Hol az a máshol? Sokat gondolkodtam mi van a lélekkel. Igen az nem kézzelfogható, én elfogadom, hogy reinkarnáció és egyebek. De ott a de….biztos így van? Ok, a lélek nem hal meg, átalakul valamivé. Mondjuk energia. De mi lesz azzal az energiával? Lesz újra ember, állat, vagy bármi is? Azt mondják, a jók korán mennek el, mert már tapasztaltak annyit, hogy az idejük lejárt. Akkor ez kicseszés azokkal akik itt maradnak, mert ők rosszak? Mert nem annak rossz, aki elment, hanem aki marad. Mostanában vannak kétségeim, hogy tényleg úgy van, ahogy gondoltam, hittem?!  Amit nagyon “szeretek”, amikor valaki elmegy, azt mondják szegény, de rossz neki…..nem, neki már nincs semmi baja, itt azoknak a rossz, akik maradnak!

Na és aki halálos beteg? Tarts ki! Erős vagy, tudom, hogy megggyógyulsz!…..nem, ez nincs így (mindig). Minek mondják akkor az emberek? Erőt öntenek bele? De ő sem hülye!  A minap elment egy általam személyesen nem ismert tűzoltó (is). Még élhetett volna, erre jött egy kór, ami elvitte. Kór?? Nem, az az alattomos betegség, amit még nem tudnak gyógyítani. Vagy lehet, hogy tudnának, csak nem akarják, mert a halál nagyobb biznisz? Lényegtelen, elment….itt hagyta a családját, barátokat, ismerősöket, rokonokat. Kinek a legrosszabb? A családnak. Őket érte a legnagyobb veszteség, ők élték át a poklot vele.

Azt mondják, ép testben ép lélek. A betegségek kezeléséhez a lelket is ápolni kell. Nem mindig megy a kettő sajnos….orvosok is elismerték, hogy a kemoterápia és a sugárkezelés sokat árt a szervezetnek. Akkor minek alkalmazzák, mert nincs jobb? Megöli az ép szöveteket és sejteket is, ami nem segít a betegen.

Van alternatíva, lenne is, de azt meg nem engedélyezi minden ország. 

Egyet lehet tudni, megszületünk és meghalunk. Közötte élünk, már aki mer élni. Kockáztatni kell, viccelődni, néha a szabályokra tenni, utazni. Na és igen, nem non-stop dolgozni, mert akkor hol marad az élet? 

Az oldalamon is találsz érdekességeket: Facebook