….ma egy hete volt egy sajnálatos autóbaleset, ahol egy kisgyermek elment, tele volt vele a média….előre ment…túl korán is….erre nincsenek szavak, hiába mondja mindenki, majd az idő segít….nem, az idő nem fog segíteni. Minden rá fog emlékeztetni, ünnepek, hagyományok, színek, játékok, illatok….és elképzeljük az idő múlásával, ki is lehetett volna az a kisemberke.
Az eset kapcsán elég sok hozzászólást elolvastam, sok volt az együttérző ember, de volt aki az apukát vagy az anyukát korholta.
Nekem nincs szándékomban ítélkezni. Nem az én posztom. Én csak elgondolkodtam, mint kívülálló, akinek van gyereke is és egyedül nevelte fel.
Mi a jobb amikor két ember nem érti meg egymást? Mi van akkor, ha egy harmadik személy érkezik a kapcsolatba? Mi van akkor ha… lehetne folytatni a sort.
A saját véleményem, kívülállóként úgy, hogy nem ismerem a valós részleteket, írom le a véleményem.
Sokan azt írták a kommentekben, nem apa az, aki elhagyja a családját egy nő miatt, mert lemond a gyerekéről/gyerekekről, nem szereti őket.
Itt felhúztam a szemöldököm. Honnan jött ez a baromság?
Azért mert a szülők szétmentek, a kapcsolati státusz – házas, együtt élnek az lényegtelen – mindegy milyen oknál fogva, de az apuka a gyermekével tartja a kapcsolatot rendszeresen, részt vesz a mindennapokban, jelen van a gyermek életében az jó apa. Aki a “hóna alá nyúl”, amikor szüksége van rá, az jó apa. Amikor nem mindig megmutatja, hanem rávezeti dolgokra, az jó apa. Amikor nem a saját meg nem valósított életét akarja a gyerekére erőszakolni, hanem hagyja kiteljesedni, terelgeti, az jó apa. Amikor ad neki tanácsot amikor szükség van rá, az jó apa. Amikor nem az anyukája ellen uszítja, az jó apa. Amikor érzi, mire van szüksége a gyermeknek, az jó apa. Mindegy mekkora lesz, de a gyereke marad akkor is. Erre jobb szót senki sem talált ki. Na ha ezt mind megvan, a teljesség igénye nélkül írtam, na az az igazán jó apa! Az apa nem mond le a gyerekéről és minden körülmények között szereti.
Ki a rossz apa? Az, aki mindegy miért ment szét a kapcsolta, de a fentebb említett dolgokat nem végzi. Nem törődik semmivel, nincs jelen sehol, nem segít semmiben sem. Az nem is apa, inkább csak fajfenntartónak vagy donornak hívnám szépen….
Itt nem az a lényeg, hogy kiért vagy miért nincsenek együtt. Az sem jobb, ha a gyerek olyan környezetben nő fel, ahol egy idő után érzi, zsigereiből tudja mi zajlik a családban. Vagy átéli a családon belüli erőszakot. Belőle lehet egy lelki sérült felnőtt.
Nem mindig a klasszikus, régen bevált családmodell tükrözi manapság azt, ahol egy gyermek boldog lehet és felnőhet. Mindig a szülőkön múlik, milyen gyerekkort biztosítanak a közös gyermeknek.
Hogy mindezt miért tudom? Mert a gyerekemnek én voltam az anya-apa….nem könnyű és nem mindig hálás feladat, de az ember megteszi amit tud. Megteszi, mert a gyerekét szereti és a legjobbat akarja neki.
Én ezeket az ítélkező és realitást nem tükröző embereket nem értem….nem is vágyom rá, hogy megértsem. Ők nem az én világom, így leírtam és elengedem….
fotó: pixabay.com
by: Sz. K. J.
Oldalamon megtalálsz itt.
Tetszett amit írtam? Neked is van véleményed? Oszd meg másokkal is az oldalam, köszönöm!