….pár napja jött velem szembe egy cikk, elolvastam. Akkor jutott eszembe a csoport is, ahol tag vagyok. Na meg a hirtelen felismerés, hogy én szivárványbaba voltam 50 évvel ezelőtt.
Csak akkor ezt a szót nem ismerték. Akkor csak azt mondták, legyen egészséges, az hogy fiú vagy lány mindegy.
Ahogy nőttem, cseperedtem, anyukám néha sírdogált. Jöttek a testvérek is, akkor is fel-fel fedeztem a sírásait, azt, hogy néha szomorú, azt, hogy van az évnek egy szakasza amikor rossza a kedve, meg nagyon sírós.
Később mondta el, hogy Ő volt az, aki után az egyik budapesti kórházban (nevet direkt nem írok) elkezdték a vajúdó anyukákat császározni, ha olyan esetet láttak, mint az övé.
Lett volna egy testvérem, egy fiú. Mindig is az élt bennem, milyen jó lenne, ha lett volna egy idősebb fiú testvérem és nem én lennék a legidősebb.
Anyukám heteket feküdt szülés előtt a kórházban, magas volt a vérnyomása. Beindult a szülés, eléggé elhúzódott. Nem fogadott akkor orvost, csak járt valakihez. Az akkor épp ügyeletes doktor nő volt az, aki megállapította, minden rendben van, a magzat szívhangja is rendben van, nem kell császár.
A baba megfelelő súllyal és hosszal született a kiírt időpont után egy kicsivel. Sajnos az orvos összetévesztette anyukám szívhangját a baba szívhangjával, a baba halva született. Kiderült, a placenta annyira nem működött már, hogy majd 10 órával a szülést megelőzően éhen halt anyukám pocakjában.
Akkor ezt értettem, de nem igazán fogtam fel. Hiába voltam már bőven kamasz, de nem voltam még édesanya. Persze ki örül ilyen hírnek?
Akkor jöttem rá, miért is rosszabb a kedve azon a napokon, miért van az, hogy annyi év távlatából is képes sírni.
Persze én is felnőtt lettem, lett nekem is gyerekem. Akkor jöttem rá, milyen lehet elveszteni egy csöppséget, akit az ember magban hordozott. Ott élt benne, érezte és hallotta minden mozdulatát, egy volt az anyával.
Sajnos én is voltam szivárvány anya, aki korán vesztette el a gyermekét.
Felnőttként, anyaként másképp látom a dolgokat, más értelmet adnak.
Most azt írom, amit gondolok is és teljes szívemből érzem és sajnálom azon anyukákat, akik akár magzati, baba vagy már megszületett, és éveket velük töltő gyermeket vesztenek el. Mindegy, hogy betegség vagy baleset, az mindenképp egy olyan veszteség, ami az életüket végig elkíséri.
Nincs szándékomban ítélkezni, nincs szándékomban pálcát törni felettük, de…
Sok édesanya van, akinek hiába lesz újra egy vagy akár több gyermeke is, vagy esetleg van már gyermeke….én megértem, maximálisan….gyászidőszak, gyászfolyamat, feldolgozhatatlan tragédia….
Tudjátok kire, kikre nem gondoltok anyukák? Arra a gyermekre, aki ott van, vagy épp érkezik mint szivárványbaba.
Nem tudom mikor lenne megfelelő egy újabb babavállalás. Nem tudom, hogy kellene-e vállalni…
Tudjátok miért? Azt a baba, az, aki az után érkezik, na az fogja egész életében megsínyleni. Mindig érezni fogja a hiányt. Azt a hiányt, amit a szülei nem tudtak teljes egészében rá szentelni. Érezni fogja a fájdalmat, amit ti is éreztek. Érezni fogja esetenként, hogy ő miért is van ebben a családban?
Tudjátok, miért történik ez veletek? Nem azért, hogy a szenvedjetek….nem azért, hogy lelkileg összetörjetek…. Azért, mert ezek a gyermekek ezzel próbálnak meg titeket tanítani. Jobbá, elfogadóbbá, szeretetet adóvá varázsolni. A kapcsolattok mennyire bírja ki az idő próbáját, ti hogyan tudjátok ezt a párotokkal, meglévő gyermekekkel kommunikálni.
Arra az időszakra készít fel, amikor kapsz egy olyan gyermeket, aki szivárványbaba.
Magamból is tudom, érzékenyebb, fogékonyabb is vagyok, másképp látom a világot, mint a korosztályom, Kicsit csodabogár vagyok. Kicsit én vagyok a kakukktojás, az aki mindig kilóg a sorból.
Aki érkezik hozzátok, szeressétek nagyon. Tudom, nem lehet a múltat kitörölni, mindig ott lesz a fájdalom….de próbáljátok meg ezt úgy tenni, hogy ne ártsatok a babának….a babának, aki egyszer felnő, mint én is….és érzi, tudja, hogy nem ő volt a szülei számára az igazi, ő csak pótolta azt az űrt, amit az hagyott, aki távozott.
by: Sz. K. J.
fotó: pixabay.com
Oldalamon megtalálsz itt.
Átmentél Te is hasonlón? Ismersz olyat, aki ezzel szembesül? Oszd meg kérlek, talán egy kis segítség neki, köszönöm!