VENDÉGPOSZT:
Mostanában egyre több cikket olvastam, politikai párttól függetlenül, közösségi oldalak csoportjaiban hozzászólásokat, véleményeket, tanácstalan embereket, akiknek fogalmuk sincs, mit és miért, hogyan végezzenek.
Tudjátok nem volt mindig internet. Akkor maradt a szomszéd Marika néni, a család, vagy barát, aki elmondta amit tud. Akkor még olvastak az emberek, ha kíváncsi volt valamire, megvette a könyvet és abból informálódott.
Most sok téma kavarog a fejemben. Szinte egy nagy katyvasz. Körbe, körbe forog, nagyon gyorsan. Néha kiemelkedik egy-egy fontosabb téma.
Csirkefarhát kommandó, a kórházak helyzete, a rendszerváltás előtt milyen is volt, az anyák, akik ápolási díjon vannak, a katasztrófális lakáshelyzet, emelkedő árak, elvándorló emberek, kilátástalan helyzet, anyák akik vállalkoznak, de alapvető dolgokról még csak halvány lila gőzük sincs, hazatérők, akik azt hiszik, majd Ők megváltják a világot otthon, nem kapott megfelelő információ a hivatalban és még sorolhatnám.
Bármilyen furcsán is fog hangzani, ez nem mai keletű dolog. Ez már korábban is létezett. Létezett és volt, jelenleg meg van.
A nagyszüleim tíz évig jártak jegyben, nem volt pénzük összeházasodni. Minden egyes alkalommal gardedámmal találkoztak. A szüleim négy hónap ismeretség után házasodtak, amikor megkérdeztem miért, a válasz anyám szájából úgy hangzott, mert szép volt a szeme. Ez nálam és másoknál sincs így manapság.
Nálunk nem volt farhát, senki nem ette. Helyette vettünk vidéken csirkét, tojást, egy hétre kenyeret, vagy mentünk disznóvágásra, szedd magad gyümölcs lehetőségekre. Így a hét minden napján volt bőséges étel, hétvégén meg több fogás, persze mindig ugyan az.
Kiakadnak az emberek olyanon, akinél nagy a korkülönbség, biztos a pénze miatt ment hozzá a “Télapóhoz”. Nézzétek meg a neten a wikipédiát. Van jó pár emberke, akik régen is a fiatalabb párt választották. Szabó Gyula, S. Nagy István felesége Csongrádi Kata, a napokban lett volna 100 éves Bessenyei Ferenc, Hofi Géza – neki a poénjai mai is ütősek, Korda György és az Ő Klárikája, Ambrus Attila – más néven A viszkis, Kóbor János – OMEGA. Soroljam még? Nem teszem.
Átéltem az 1987-es nagy téli havazást, mentem buliból a városban gyalogolva, a nagy taxisblokád idején, mentem én a Hősök terére is, hallgattam mit kell másként végezni, hogy az ország jobb legyen, voltam én ülősztrájkon a nagykövetség előtt…. mindezt mert akkor jónak tűnt, élveztem.
Faltam a férfiakat, imádtam csábítani. Amikor kicsi voltam, azt hallottam mindig, a férfiakat a hasukkal lehet megfogni, megtanultam főzni is. Persze később jöttem rá, a hasuk jóval lejjebb van… Mára fordult a kocka, nem vágyom tőlük érintésre. Na és ha már itt tartunk, megfigyeltem, a pasik 40 a csajok 30 évet élnek aktívan szexuális életet. Ez is milyen furcsa?
Mit tett akkor valaki, amikor nem volt internet? Feltalálta magát!
Nekem a gyerekem 8 hónaposan súlyos asztmás lett, majd epilepsziás. Nem mehetett közösségbe, kaptam ápolási díjat. Tudjátok mekkora összeget? 22.500 – azaz huszonkétezer ötszáz forintot, amiben a családi pótlék is benne volt. Abban az időben egy lakás bérlése (35-55 nm) 15-20 ezer Ft-ba került havonta rezsi nélkül. Jött hozzá az élelem, a kisgyermek ruházkodása, pelenka, mert a gyerek ugye nő mint a gomba. Néha anyának is kell valami cucc. Na meg a kádat is tisztítani kell, fel is kell mosni, a nagyit is hívni kell telefonon, az orvosnak is adok, ha nem is kér akkor is, a gyógyszerek. Szerintetek ez egy egyedül álló anyának könnyű volt? Elárulom, nem!
Nem, mert mindezekkel egyedül kellett megküzdeni, mert apa ugyan nem lelépett, “csak” meghalt. Kaptam én valaha is ezért pénzt? Nem. Nem volt erőm rohangászni. A gyerek a kórházban, egész nap vele. Utána rohanás haza, éjszaka megfőzni, amit megenne a kórházban másnap.
Örültem, hogy kapok valami kis pénzt, mert majd a nyugdíj idején beszámít szolgálati időnek. Ez most is így van, csak ugye nem munkával töltött szolgálati idő, így esetemben marad a jelenlegi 65 éves nyugdíjkorhatár. Szívás, nem is kicsit! De most mit tegyek, változtak a törvények.
Elkaptuk mi is a Rota vírust. Tudjátok hol aludtam? Egy műanyag kerti székben két napot. Majd meguntam és mivel a kórházban voltam a gyerekkel, így az ágyba a lábához kucorodtam. Tetszett ez a nővéreknek? Naná, hogy nem. Kezdtek is volna ordibálni, de akkor már annyira elcsigázott voltam, hogy leüvöltöttem a fejüket a Szent László Kórházban. Még a majdnem kiszáradt gyerekem sem akarták felvenni, mert nincs beutaló az orvostól. Na én akkor azt mondtam, vagy ők kötik be az infúziót vagy én?! Éjszaka még jöttek lázat mérni, hajnali 5-kor újra. A napi 4-5 óra alvás kimerítő volt. Néha azt vártam már délben, mikor lesz este, mikor fekhetek le?
A hivatalokban és a kórházakban anyatigris voltam. Én voltam az, akit utálnak. Utálnak, mert odacsap az asztalra, mert felemeli a hangját, mert nem hajlandó még harmadszor is visszamenni, mert nem futja erejéből, pénzéből.
Akkor is volt ami nem tetszett? Persze, ki lett volna az, akinek ezek tetszenek? De nem tudtunk mit tenni, bíztunk és reménykedtünk.
Van egy fiatalka ismerősöm. Voltam én is 26 éves és anya is. Én is azt hittem, enyém a világ. Hogy én már mindent tudok, nekem ne mondja meg senki, mit és hogyan kell csinálni. Mert ÉN már tudom. Engem nem, de őt fogja akkora pofára esés érni, hogy az csak na. Mindenhol azt hangoztatja, de jó, végre otthon lesz a család, közben meg a férj csak két hétre tér vele Magyarországra vissza, hó elején már gondot okoz neki a 4500 Ft-ak megfelelő euró kifizetése. Akkor kérdezem én, ő a “király”? Nem, ő csak szeretne az lenni. Privát üzenetben megírja mi a valóság, csoportokba, közösségbe meg élteti az országot. Ezek vágyálmok, vágyak, mert nem úgy fognak teljesülni, ahogy Ő azt szeretné. Még nem jött rá, még fiatal és csak a szája nagy.
Vagy ott vannak a vállalkozó anyák. Néha a homlokomhoz kapok, hogy Úr Isten, hogy tehet fel ilyen kérdést? Sok esetben a legnagyobb gondja az, más is olyan terméket árul mint Ő. Na és akkor mi van? Rohan ügyvédhez és perel. Szerintetek régebben nem volt ilyen? Dehogy nem. Csak ugye az a fránya net, na az nem volt.
Lehet öregszem? Az már biztos, hisz akkor nem itt írogatnék. Maradtam fiatalos, vicces, amolyan soha fel nem nőni akaró anyuka, hiába negyed évszázados a gyerekem.
A világ változik, az emberek is. Sok téma örök. A megközelítés, a hozzáállás, a hogyan találd fel magad, na az nem mindegy.
Nekem sem könnyű, sőt, most a legnehezebb, de nem adom fel. Nem, mert én mindig küzdöttem és harcoltam, én ilyen vagyok!
by Sz.K.J.
fotó: pixabay.com
Oldalamon megtalálsz itt.
Kommentek