Nemrég egy humoros kis videó keringett az interneten. Egy nőröl szól, aki felkeres egy pszichológust, mert gyermekkora óta retteg attól, hogy őt élve fogják eltemetni. A doktor egy zseniálisan egyszerű tanáccsal látja el az asszonyt, ami talán valóban megoldaná a problémáját, ha a nő nem gyanakodna a módszer túlontúl egyszerűnek tűnő lényegében, ami így hangzik: hagyja abba!Persze a nő számos kifogást sorakoztat fel amellett, hogy miért nem hagyja abba a félelmét, kezdve a gyermekkori élményektől, az álmokon át, az előző életekből hozott ’emlékekig’, de a pszichológus nagyon szépen rámutat arra, hogy ezek nagy része valójában csak kifogás.
Ez elgondolkodtatott, vajon saját és ismerőseim életében mi az a probléma, amire egy ilyen pofonegyszerű módszer megoldást nyújthat. Persze többet is találtam, de az egyik leggyakoribb, ami igen sokakra jellemző, az a halogatás volt.
Innen már egyenesen vezetett a gondolatmenet odáig, hogy felidézzem magamban, hogyan tudtam megszabadulni ettől a nem túl előnyös tulajdonságomtól, és biztos, hogy ha ma valaki megkérdezné tőlem, mit tegyen az ellen, hogy ne halogassa folyton azt, amiről úgy gondolja, hogy meg kellene tennie, az első, amit tanácsolnék neki, hogy hagyja abba a halogatást. Csak így, egyszerűen. Hagyja abba.
Azoknak pedig, akik különböző vélt vagy valós kifogásokkal indokolnák, hogy miért nem tudják abba hagyni a halogatást, további 5, saját tapasztalataimon is alapuló észrevétellel és tanáccsal válaszolnék.
1. Ha azért halogatunk valamit, mert attól félünk, hogy más biztosan jobban csinálná, mint mi, keressünk támogatókat. Bástyázzuk körbe magunkat olyan emberekkel, akik motiválnak minket, és nem a félelmeinket erősítik. Az ő támogatásukkal már könnyebb lesz megtennünk, amit kell.
2. Előfordulhat, hogy terveink, hozzánk nem illően, túlságosan előremutatóak, hosszútávúak. Persze ezeket sem kell feladnunk, mindössze ahelyett, hogy egy helyben topogva azon aggódnánk, hogy nem látjuk az út végét, bontsuk kisebb fázisokra tervünket. Lépésenként a legmagasabb hegy is megmászható.
3. Amennyiben halogatásunk a következményektől való szorongásunkból fakad, egyszerűen képzeljük el, hogy mi lehet a legrosszabb kimenetel, majd képzeljük el azt is, hogy hogyan oldanánk meg azt a problémát. Ha ez megvan, már nem is szorongunk annyira.
4. Az önvizsgálat fontos. Ha legbelül tudjuk, hogy amit halogatunk, azt azért nem tesszük meg, mert nem is igazán jó, nem is annyira kell nekünk, akkor lehet, hogy életünk végéig halogatni fogjuk, miközben folyamatosan marcangoljuk és emésztjük magunkat emiatt. Tisztázzuk hát önmagunkban, mik az igazán fontos dolgok, és ne cipeljünk olyan terheket, amiket nem is kellene cipelnünk.
5. Táplálkozástól a sportig mindenben igyekszünk kiküszöbölni a számunkra negatív hatásokat. Tegyük ugyan ezt gondolatainkkal is! Kezdjük azzal, hogy abbahagyjuk az önostorozást. Ne bántsuk magunkat azért, mert halogatunk valamit. Ne bántsuk magunkat a félelmeink, a lustaságunk miatt, vagy azért, mert nem hiszünk magunkban eléggé. Negatív gondolataink kiiktatása által máris sokkal többre leszünk képesek.
Ugye, hogy így már nem is olyan egetrengető abbahagyni a halogatást?
pixabay.com
Oldalamon megtalálsz itt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: