Kértek, leírom:
“Amikor az ember megélt, átélt már ezer dolgot. Amikor már azt mondja, neki nem kell senki. Amikor már azt tervezi, hogy az életkora alapján nem, de az átéltek miatt igen….igen, nincs szüksége egy kapcsolatra sem. Na akkor szokott végre?! jönni a nagy szerelem.
Az embert meglepetésként éri, nem is akarja elhinni. Akkor már nehezen bízik. Idő kell a bizalom kiépítéséhez. Idő az ismerkedéshez.
Van olyan helyzet, ami szinte villámként érkezik, gyorsan csap le, gyorsan történik. Minden klappol, tökéletes. Nem csak megértik, hanem értik is a másikat egy apró rezdülésből is.
Majd telnek az évek, sokat dolgoznak. Egy idő után közösen építik az útjukat, ők már egy csapat. Terveznek, dolgoznak, élnek. Szabadság és pihenés nélkül. Teszik mindezt mert (meg)élni kell. Egyetértés, harmónia megvan. Esténként a teraszon üldögélve hallgatják a távoli békabrekegést, a tücsök ciripelést, a csendet….és nézik a csillagokat. Vidámak és boldogok, még.
Egy idő után azt érzik, a munkahelyük csak használta, kihasználta őket. Ez így nem mehet tovább. Ők élni akarnak, élni és az inkorrektséget maguk mögött hagyni.
Nekiállnak másik céget keresni, ami valljuk be, nem olyan könnyű a mai világban. Kicsivel több mint 1 év mire ráakadnak. Részükről bizalom, remény. Mert ugye a remény hal meg utoljára.
Szervezkedés, költözés, munka, hitel, mindent intéznek. Mindent mert még mindig az ÉLET a tét. Azt veszik észre, ugyan a fizetésük magasabb, de az élet elsuhan mellettük. Se szabadság, se hétvége. Ez így már nagyon fárasztó, fárasztó, mert évek óta ez megy….ezt akarták elkerülni. A mókuskereket elhagyni. Kimerültek, elfáradtak. Várják a decembert, mert talán karácsonykor végre sikerül, sikerül pihenni, a családdal lenni.
Ekkor jön a nem várt esemény. A cég felmond nekik. Miért? Azt nem tudni, nem tudni, mert nem mondták, nem adnak választ. Ők váltottak, megtettek mindent, de a cég másképp döntött.
Most őszintén, milyen dolog karácsony előtt valakinek felmondani?? Lett volna valami figyelmeztetés, vagy valami. Semmi nem volt, értitek, semmi. Csak az a fránya Kündigung.
Ott állnak kilátástalanul, olyan feltételekkel, amit kértek tőlük, de a kérdés az, hogyan tovább? Mert élni kell! Teljesen elkeseredettek….
Próbálnak optimisták lenni, de ez már nehezebb. Míg az egyikük optimista, addig a másik már kezd pesszimista lenni. De küzdenek, küzdenek, mert a családjuk a tét.
Szerencsével járnak, azonnal akad aki foglalkoztatja őket. Persze, minden szép és jó, mint a mesében, csak a szabadság, a pihenés maradt megint ki….és már nagyon fáradtak.
A pesszimista egyre többet kezd inni. Próbál feledni, lazítani, kedvet teremteni a munkához, a munkához ami még éjszaka is megy. Na és hogy lehet mindez? Mert a lakásukhoz van egy kis iroda is. A munka onnan folyik.
Ahogy a magyarok fogalmazzák, már a belüket is kidolgozták. Dícséret, válpaskolás nincs. Állandó nyomás az van. Máshogy nem megy, segít az alkohol.
Egy csütörtöki napon nem csak a fizetésüket kapták meg, hanem egy újabb felmondást. Felmondást, de minek, mire? Válasz már itt sincs….nem szokás. Nem foglalkozunk a másikkal, nem érdekel, oldja meg az életét, csináljon azt amit tud.
Igen ám, de mindeközben az évek teltek. Egyikük sem lett fiatalabb. Már mindketten benne vannak a korban. Elméletileg az egyik már védett korban is, de a gyakorlatban senkit nem érdekel.
Mind ketten fáradtak, elegük van. Jön a betegállomány. Kimerülés, Mobbing, depresszió….járják az orvosokat, nincs időpont, nem tud kezelni, nem tud elvállalni, nem a szakterülete, és sorolhatnám. Ott állnak kezeletlenül a bürokrácia hálójában. Abban a hálóban, ahol senki nem tud kiigazodni.
Közben a pesszimista egyre többet iszik. Azt hiszi ez jó. Menekül. Menekül a feladatok, az élet és minden elől. Az optimista próbálja inspirálni, beszélget vele, elmond mindent amit tud, mellette áll….de mindez hiába. Már a szex se az életük része…ki szereti az alkohol szagát magán érezni?!
Amikor az ember tehetetlen, annál rosszab érzés nincs. Ott van benne a düh, a méreg. Már alig van ereje, már neki is alig számít minden. De még nem adta fel, segít, segít mert Ő ilyen.
Mikor a pesszimista megpróbál magának segítséget keresni, és talán sikerülne is, akkor jön a legnagyobb pofon…pofon az ÉLETtől.
Elment kocsival, vezetett, de előtte ivott…nem volt berúgva, de ivott. Megállították, és a jogosítványát bevonták. Ahogy nézik, ez jogos. Jogos, mert aki iszik az nem vezet, még kerékpárt sem!
De akkor most mi lesz? Munkájuk nincs, betegállománynak lassan vége, pénzükből csak fél hónapra futja, többit a Caritas segít, de az sem sok, a megélhetésük bizonytalan. Fizetnivalójuk az maradt, gyerek is tanul.
A pesszimista még nem teljesen fogta fel tettének súlyát. Az optimista el van keseredve. Olyan keserűséget érez, mint még soha. Feladta az életét, elment egy másik országba. Nem csak magára, hanem a gyerekére is gondolni kell.
Csalódott….mérhetetlenül. Megtett mindent amit tudott, megadott mindent amit csak tudott. Segített, mellette állt, támogatta, de most a gödör mélyéből evickél. Evickél, mert életben kellene maradni. Ezt csak Ő látja, a másik nem.
A kérdés, hogyan? Munkahely ahol normális a fizetés, nincs. Most már jogsi sincs. Mi lesz így?
Az optimista úgy érzi, a bizalmat bármennyire gyorsnak tűnik is, de számára idő kellett, míg megadta. Mindezt a pesszimista pillanatok alatt eljátszotta….amit az ember eljátszott, az újra kell építeni, ami nem kevés idő. Ez menni fog?
Most a távolság közöttük nagy….ott vannak a gödörben, egy szakadék szélén. Nem egy oldalon, hanem egymással szemben. Várnak….várnak, hogy mi lesz.
Az optimista már nagyon fáradt, elvesztette az értelmeket….nem tudja merre és hogyan tovább.
Közben azon gondolkodik, ennyi az élet értelme? Dolgozni, dolgozni, csalódni, bánkódni, dolgozni és így tovább? Ez nem egy életcél, ez nem lehet így.
Ahogy gondolkodik tudja, semmi rosszat nem csinált. Nem bántott embereket sem. Ő mindig csak segített. Karma, előző élet? Már ez is felvetődött. De most? Miért? Minek? Már semmit sem ért….
A remény ott él benne, ő optimista, és még szeret is. Szereti, de nem tudja miért. Annyiszor bántotta, nem ezt érdemelné…Ott van az apja példája, egész életében ivott. Most is iszik. Ő a családjától menekült, nem akart egy mérgező családban élni. Most pedig ezt kapta…..
Két embernek mondta csak el, még a gyereke se tud mindent. Az egyik barátja ezt válaszolta, ami teljesen jogos:
“Hát sajnálom – de ahogy már mondtad hogy úgy még vezet is – előbb – utóbb – számítani lehetett rá ! És ha még ez után is folytatja – csak még jobban ássa maga alatt azt a bizonyos “gödröt” és onnét egyre nehezebb kikászálódni – onnan már vagy egy nagy – CSODA – vagy valami amitől már maga is – FÉL – csak az segíthet vagy terelheti jobb irányba.
Az optimista tudja, az alkohol is egy nagy csapda. Olyan mint a drog. Aki nem akarja, nincs elszánva, hogy most itt a vége, leteszem, azzal senki nem tud mit kezdeni. Semmilyen rehab, rábeszélés, megbeszélés, semmi nem hat. Itt annak kell magát el és rászánni, aki iszik, nélküle nem fog menni. A pesszimista most is iszik….iszik, mert nem vezet. De a helyzeten ez nem változtat. Azt állítja, még szereti. Ha szereti, miért teszi ezt? Azért, mert az ivás nem egyenlő a nem szeretéssel. Szereti a maga módján vagy csak a megszokás.
Az optimista próbál talpon maradni, de már tudja, az ünnepeket gyerek nélkül töltik….nincs rá pénz, hogy utazni tudjon.
A kiutat nem látja még, de azt tudja, meg kell oldani. Feladott mindent, eljött, bízott és remélt. Most egy újabb csalódással gyarapodott….csalódott egy emberben, egy újabb országban, az ÉLETben.
Emberekkel tud bánni, de a hogyant és merre még nem tudja…..januártól a megélhetés nem biztosított, sem neki, sem a gyereknek. Marad az utca?…
Most magában csendben kiált, remél, de nem tudja mit…csak néz a nagy kék szemeivel, el-el réved….itt már csak a csoda segít….talán?!.”
pixabay.com
Oldalamon megtalálsz itt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: