Hogy kik ők? Akik valamilyen oknál fogva kizárólag olyan nőket választanak, akik külsőségekben hasonlítanak egymásra. Ebből egyszerűen képtelenek engedni. A nők szinte testvérek is lehetnének kinézetük alapján.
Van olyan férfi ismerősöm, aki most lett 50 éves, és 12 éve nincs párkapcsolata, mert nem talált olyat, mint aki számára megfelelő. Az élete eddig is a keresésből állt. Így kimaradt a házasság és a gyerek is az életéből.
Van a másik, aki ugyan volt házas, gyermeke is van, de válása óta nem leli azt, aki számára megfelel.
Fontos a külsőség, de ennyire? Van egy régi mondás, mit ér a szép tál, ha üres. Mindig is azt mondtam, hiába adott egy bármilyen fullos nő vagy férfi, bármilyen jó anyagi körülmények között, de a lelke, a személyisége nem fog meg, akkor lőttek az egésznek.
Mondjuk szerintem ez a szexualitás mellett, inkább vele együtt párhuzamban fontos. Adódhatnak az életben olyan események, hogy az ember kizárólag a lelki tulajdonságait tudja felszínre hozni, érvényesíteni.
Vagy ott van majd az idős kor. Nem hiszem, hogy a kapcsolatuk két embernek a napi többszöri intim együttlét körül fog forogni. Akkor már a hangsúly a lelki területre esik.
Szerintem valahogy megkéne tanulniuk, elfogadniuk, komprumisszumot kötni, és még sorolhatnám, hogy ha valakinek a testi adottságai nem teljesen olyanok, mint ami a fiatalkori lelki szemei előtt van, attól még egy igazi és értékes ember lehet valaki. Mindenkinek lehet az életében olyan, amikor esetleg többet fogy vagy hízik. Attól még ugyan az az ember marad. Most nem extrém hízásról és teljesen igénytelenségről beszélek, hanem olyanról ami hétköznapi.
Nekem mint nőnek is van egy férfiideálom. Amikor adódott lehetőség, csak egy darabig éltem vele, mert rájöttem ez nekem nem jó.
Biztos a nők körében is akad, aki kizárólag bizonyos kinézetű férfiak szívét szereti elrabolni, de mi van akkor amikor ez nem megy?
Ezek az emberek, férfiak és nők hajlamosak arra, hogy az esetleges meglévő vagy később kilakuló “már nem vonzódom hozzád” átrakják a legyünk barátok, Te jobb férfit/nőt érdemelsz. Ezt nem neki kell eldöntenie, ezt mindig a másik dönti el, mit akar vagy nem?!
Szerintem ezeknek az embereknek fontos, hogy ömbizalmukat, egójukat másoktól kapják meg, saját erejükből erre képtelenek, gátólva vannak. Hogy ez gyerekkorból magukkal hozott, vagy kialakult időközben, esetleg családi halmozódás, az mindenkinél más lehet.
Most jön a kérdés: Jó egyedül a mindennapokban a két fal között lenni, mintsem egy társsal, aki hús vér ember, akihez oda lehet bújni, át lehet ölelni?!
A végén egyedül maradsz. Nem mindegy, hogy emlékekkel vagy nélküle….
Nézz be, szólj hozzá, köszönöm!!
Kommentek