Tegnap olvastam egy közösségi oldalon egy édesanya által feltett kérdést. Nem ismertem a szót, így rákerestem a legjobb barát segítségével (google). Na akkor lepődtem meg, de nagyon.
Kicsinek mindig hallgattam anyukámtól, hogy milyen csendes, zárkózott gyerek voltam. A családban is keveset beszéltem, amolyan magamnak való gyerek, aki eljátszik egyedül is. Felnőttek társaságában jól éreztem magam, 1-2 gyerekkel is.
Amikor elkezdődött az általános iskola, maradt a szótlanság. Azt azért tudni kell, a szociban nehéz volt ovodai helyet kapni annak, akinek volt kisebb testvére. Nekem volt. Így nem is vettek fel. Jártam előkészítőbe, majd jött az első osztály. Figyeltem, de csendben maradtam. Szólított a tanár, nem válaszoltam, pedig tudtam. Később rájött a tanár, hogy ha nem beszélek, akkor válaszoljak írásban. Megtettem, tudtam a választ. Így vagy papíron kommunikáltunk, vagy a táblánál írásban, a kezdetekben meg mutogatás, néha-néha egy szó, de semmi több. Visszahúzódó és csendes voltam.
Na itt jön a főcím képbe, senki nem jött rá, hogy Nekem mutizmusom van. Hogy mi is az? Egyfalyta kommunikációs zavar. Az érintett személy senkihez sem beszél, vagy csak bizonyos érintett személyekhez. Érdekes módon, lányoknál többszür fordul elő, mint a fiú gyerekeknél.
Két fő csoportja van: szelektív és a totális mutizmus.
Én ezek szerint a szelektívbe tartoztam, mert most már ahogy látható is, beszélek. A valós életben is, nem is keveset! Sajnálom, hogy erre akkor senki nem jött rá. Ennek vannak társuló problémái is. A depressziótól a fóbiáktól kezdve egészen a viselkedési zavarokig.
Beszélek majd pszichiáterrel, mert a meglévő agórafóbiám nem tudom mennyire befolyásolja ez a tény…..
Azt javaslom az anyukáknak, ha hasonló tüneteket tapasztalnak, forduljanak szakemberhez. Saját magamból kiindulva tudom, nagy segítség lett volna.
Érdekesnek találod? Keresd fel az oldalamat is: Facebook
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: